NAV Észak-magyarországi Regionális Adó Főigazgatósága
Helyi hírek
Régiós keresés
ok
Betűméret növeléseBetűméret csökkentése
Eltűnni a zavarosban ... magyar_oldalak/regiok/eszakmagyarorszag/helyihirek/cikk20100602.html 2010 6 2 4 10 53 0 true

Bár nem az árvízhelyzet alatt adta be a személyi jövedelemadó bevallását az a 8 fős ózdi kis csapat, amelyik több mint három millió forintot akart az APEH-tól, de valószínűleg azt remélték, hogy a visszaigénylők tömegében nem fognak feltűnni.  A látszólag szabályos bevallások mindegyikében 350 ezer forint körüli összegeket kértek vissza.

A bevallások tulajdonosai az ellenőrzésre jól felszerelten érkeztek. Az elvárt munkáltatói igazolás mellett ugyanis bemutatták a munkaszerződéseiket és azt a nyilatkozatot is, amelyben azt kérték a munkáltatótól, hogy az adóelőleg számításakor 36 %-os adókulcsot alkalmazzon és ne vegye figyelembe az adójóváírást sem, vagyis a lehető legtöbb adóelőleget vonja le. Ez az igény meglehetősen szokatlan az olyan személyektől, akik a piackutatói, illetve a különböző vezető beosztásokban történő foglalkoztatásukat megelőzően – az adóhatóság adatai szerint – jövedelemmel nem rendelkeztek, illetve egy részük már huzamosabb ideje regisztrált álláskereső.

Ennél súlyosabb volt viszont arról elfeledkezni, hogy az alkalmazottak bejelentését is az adóhatóság kezeli, és a járulék bevallásokat is személyre bontottan kell megadni, ezért az adóhivatalnak lehetősége, sőt kötelessége ezekkel az adatokkal a kiutalást kérő bevallásokat összevetni az ellenőrzésre történő kiválasztás folyamatában.

Az adóhatóság látókörébe került 8 főt érintően az iratok szerint az őket foglalkoztató betéti társaságtól azonban bejelentés, adatszolgáltatás nem érkezett és a járulék bevallásokban sem jelennek meg az állítólagos alkalmazottak. A foglalkoztató betéti társaságnál elrendelt adóellenőrzés során a cégnél a visszaigénylők által bemutatott iratokat az adóhatóság munkatársai nem lelték fel. Emellett több közvetett bizonyíték is arra utal, hogy tényleges foglalkoztatásra, adóelőleg levonásra nem került sor. A valótlan adóbevallás és az annak alátámasztására bemutatott valótlan iratok miatt az APEH a kiutalást megtagadta, és az igényelt összeg 75 % - ának megfelelő adóbírságot szabott ki.

Az ügyben tett büntető feljelentés alapján a nyomozó hatóság fogja tisztázni az ötletgazda személyét, illetve a nyolcas fogat tagjainak közreműködését a cselekményben.

86 magyar_oldalak/regiok/eszakmagyarorszag/aktualis/cikk20100602.html 1275472137525 1
2010.06.02.
Eltűnni a zavarosban ...

A NAV weboldalai szerzői jogvédelem alatt állnak.
A honlapon szereplő információk változatlan tartalommal és formában szabadon terjeszthetők.

rss
3530 Miskolc, Kandia u. 12-14. - Telefon:06-46-514-200 - Fax:06-46-514-285