Adóhiányosok, hátralékosok
Utolsó módosítás: 2010.07.29.  csütörtök
Keresés az archívumban
ok
Adóhiányosok, hátralékosok / Adóhiányosok, hátralékosok
Betűméret növeléseBetűméret csökkentése
A jelentős összegű adóhiánnyal érintett adózók
2010.07.22.

A jelentős összegű adóhiánnyal érintett adózók listájának közzétételéről, az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény 55.§ (3) bekezdése rendelkezik a következők szerint: 

„Az állami adóhatóság – a negyedévet követő 30 napon belül – közzéteszi azoknak az adózóknak a nevét, (elnevezését), lakóhelyét, székhelyét, telephelyét, a megállapított adóhiány és jogkövetkezmény összegét, akiknek (amelyeknek) a terhére az előző negyedév során jogerőre emelkedett határozatban magánszemélyek esetében 10 millió, más adózók esetében 100 millió forintot meghaladó összegű adóhiányt állapított meg, feltéve, hogy az erről szóló határozatban előírt fizetési kötelezettségüknek a határozatban megállapított határidőben nem tettek eleget.”

E bekezdés alkalmazásában nem tekinthető jogerősnek az adóhatóság határozata, ha a bírósági felülvizsgálat megindítására nyitva álló határidő még nem telt el, illetőleg az adózó által kezdeményezett, a határozat felülvizsgálatára irányuló bírósági eljárás jogerősen nem zárult le.

Kapcsolódó anyagok
Letölthető dokumentumok
2010. július
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
 
 
 
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
Adózási határidők
 

Az APEH weboldalai szerzői jogvédelem alatt állnak.
A honlapon szereplő információk változatlan tartalommal és formában szabadon terjeszthetők.

 
  
  
rss
1054 Budapest, Széchenyi u. 2. - Telefon:06-1-428-5100 - Fax:06-1-428-5382
 
Európa itt épül
euvonal.jpg
KSZK képe
meh_oszton_banner_148.gif