1. A levonási jog gyakorlása
Az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény (továbbiakban: áfatörvény)
137. § (1) bekezdése alapján abban az esetben, ha az állami adóhatóság - az adózás
rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény (továbbiakban: Art.) rendelkezései alapján
- az adóalany adószámát felfüggeszti, az adóalany adólevonási jogát az adószám
felfüggesztését elrendelő határozat jogerőre emelkedésének napjától kezdődően
- az adólevonási jog gyakorlásának egyéb feltételeitől függetlenül - nem gyakorolhatja.
Mivel az adóalany a levonási jogát tényszerűen a bevallás benyújtásával gyakorolja,
ezért a fenti törvényszövegből következően az adóalany azon adómegállapítási időszak(ai)ban,
amely(ek)ről a bevallását a felfüggesztés időtartama alatt nyújtja be, bevallásába
egyáltalán nem állíthat be levonható adót.
Példa: Tegyük fel, hogy havi bevalló esetén, az adószám felfüggesztését elrendelő
határozat jogerőre emelkedésének napja november 5., és a felfüggesztés jogerős
megszüntetésére december 21-én kerül sor. Ebben az esetben a fentiek szerint az
adóalany sem az október hónapról november 5-ét követően (pl. november 10-én) beadott,
sem a november hónapról a december 20-ai határidőig beadott bevallásában nem szerepeltethet
levonható adót. Ez azt jelenti, hogy ezekben a bevallásokban nemcsak az október,
illetve novemberi időszakban keletkezett levonási jogát, hanem az elévülési időn
belül (pl. márciusban) keletkezett, azonban korábban még nem gyakorolt (korábbi
bevallásban nem szerepeltetett) levonási jogát sem gyakorolhatja. Mivel az áfatörvény
131. § (1) bekezdése alapján levonási jog gyakorlása az is, ha az adóalany a korábbi
adómegállapítási időszakban keletkezett, és onnan csökkentő tételként áthozott
tétellel csökkenti a fizetendő adóját, ezért az adóalany, a fenti példa szerinti
bevallásaiban, korábbi (a példa szerinti esetben szeptemberi) időszakról áthozott
csökkentő tételt sem szerepeltethet.
Az áfatörvény 137. § (2) bekezdése szerint, amennyiben az adószám felfüggesztését
úgy szüntetik meg, hogy az adószámot nem törlik, akkor a megszüntető határozat jogerőre emelkedésének napjától az adóalany adólevonási
jogát ismét gyakorolhatja. Az előző példa szerinti esetben így, az adóalany a
december hónapról pl. január 10-én beadott bevallásában, függetlenül attól, hogy
ezen adómegállapítási időszak egy részében (december 21-ig) az adószáma felfüggesztés
alatt állt, az ezen adómegállapítási időszakban keletkezett levonható adóját,
illetve az október és november hónapban keletkezett levonható adóját (ha van ilyen),
valamint a szeptemberi időszakról áthozott csökkentő tételt is szerepeltetheti.
Amennyiben az adóalany adószáma törlésre kerül, a levonási joga – melyet a felfüggesztés ideje alatt nem gyakorolhatott – az
adószám törlését elrendelő határozat jogerőre emelkedésének napjával elenyészik,
az többé nem is gyakorolható. Ilyen esetben tehát – az előző példánál maradva
– ha az adószám felfüggesztése december 21-én az adószám jogerős törlésével szűnik
meg, akkor az adóalany októberi, novemberi és decemberi adómegállapítási időszakaiban
keletkezett adólevonási joga is elenyészik.
2. Visszaigénylés
Az áfatörvény a visszaigénylésre vonatkozóan – a korábbi szabályozástól eltérően
– a felfüggesztett adószámú adóalanyokra nem tartalmaz speciális rendelkezést.
Az Art. 24/A. § (6) bekezdés 2. mondata szerint az adóhatóság az adózónak a felfüggesztést
elrendelő határozat jogerőre emelkedését megelőző időszakra vonatkozó adó-visszaigénylési,
adó-visszatérítési kérelmét, illetve költségvetési támogatás iránti kérelmét kizárólag
a felfüggesztés megszüntetését elrendelő határozat jogerőre emelkedését követően
teljesítheti.
Az idézett törvényi rendelkezés alapján, ha az adószám jogerős felfüggesztését
megelőző adóbevallási időszakról az adóalany még az adószám felfüggesztésének
jogerőre emelkedése előtt beadja a visszaigényelhető adót tartalmazó bevallását,
azonban adószám jogerős felfüggesztésére még a visszaigénylés teljesítését megelőzően
sor kerül, úgy azt csak a felfüggesztés jogerős megszüntetését követően teljesítheti
az adóhatóság.
A példa szerinti esetben az októberi adóbevallási időszakáról november 2-án beadott
bevallásában az adóalany az általános szabályok szerint szerepeltethet ugyan visszaigényelhető
adót, mivel azonban az adószámát november 5-én jogerősen felfüggesztik, így ezt
a visszaigénylési kérelmet az adóhatóság csak a felfüggesztés jogerős megszüntetését
követően teljesítheti (Amennyiben az adószám jogerős felfüggesztését követően
az adószám törlésre kerül a visszaigénylési kérelmet az adóhatóság nem teljesíti).
Az Art. 24/A. § (6) bekezdés 1. mondata alapján az adószám jogerős felfüggesztése
és a felfüggesztés jogerős megszüntetése közötti időszakra az adóalany sem a felfüggesztés
ideje alatt, sem azt követően nem alapíthat adó-visszaigénylést.
Az előző példánál maradva, mivel az adóalany a novemberi adómegállapítási időszakáról
beadott, illetve októberi adómegállapítási időszakáról az adószám jogerős felfüggesztését
követően (pl. november 10-én) beadott bevallásában – a fentiek alapján – levonható
adót, illetve előző időszakról áthozott csökkentő tételt nem szerepeltethet, így
visszaigényelhető adó szerepeltetése ezekben az időszakokban fel sem merül.
A decemberi adóbevallási időszakáról beadott bevallásában az adóalany, mivel
az adószám felfüggesztése, a bevallás beadásának időpontjában már jogerősen megszűnt
(feltéve, hogy az adószámot nem törölték), levonható adót, illetve előző időszakról
áthozott csökkentő tételt már szerepeltethet ugyan, de az említett jogszabályhely
alapján visszaigényelhető adó ebben a bevallásban még nem szerepeltethető. Természetesen,
ha az adószám december 21-én törlésre kerül, az említett időszakokra vonatkozóan
visszaigénylés lehetősége megszűnik.
Amennyiben azonban az adószám felfüggesztését az adószám törlése nélkül szüntetik
meg, és az adóalany a felfüggesztés időszakában keletkezett levonható adóját a
soron következő adómegállapítási időszakra viszi tovább, az átvitt negatívum visszaigénylésére
a soron következő adómegállapítási időszakról beadott bevallásában – a megfelelő
feltételek teljesülése esetén – lehetősége lesz. Ilyen esetben ugyanis az adóalany
a visszaigénylést már nem a felfüggesztéssel érintett időszakra, hanem az azt
követő adómegállapítási időszakra alapítja. Példánkban tehát a decemberi adómegállapítási
időszakról beadott bevallásban levonható adó igen, azonban visszaigényelhető adó
még nem szerepeltethető. Amennyiben azonban a levonható adóból a fizetendő adó
csökkentését követően fennmaradó részt az adóalany átviszi a januári adóbevallási
időszakra, a januárról beadott adóbevallásban szereplő negatívum – az egyéb törvényi
feltételek teljesülése esetén – visszaigényelhető, függetlenül attól, hogy annak
esetleg olyan levonható adó is a részét képezi, amelyet az adóalany az előzőek
szerint göngyölített.
(Pénzügyminisztérium Forgalmi adók, Vám és Jövedéki Főosztály 3223/1/2009 – APEH
Ügyfélkapcsolati és Tájékoztatási Főosztály 4007689077)