Az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény (a továbbiakban: Áfa tv.) és az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény (a továbbiakban: Art.) 2010. január 1-től hatályos módosításai szerint az alábbiakban változott a 1065., a 1086. számú bevallások tartalma, valamint a 10A60. számú összesítő nyilatkozat képi formája és tartalma.
-
A 1065-01-01-es lapra új sorok kerültek. Ennek oka, hogy az Art. 2010. január 1-től hatályos 8. számú mellékletének szabályai szerint az összesítő nyilatkozat tételi kötelezettség már kiterjed a más közösségi tagállami adóalany részére nyújtott vagy tőle igénybe vett egyes szolgáltatásokra is.
a) A havi/negyedéves összesítő nyilatkozaton közölt áfa nélküli ellenértékkel való egyezőség céljából a 1065-ös bevalláson külön sorba került a közösségi adóalany felé nyújtott és a közösségi adóalanytól igénybe vett szolgáltatás utáni adófizetési kötelezettség.
b) Az egyezőség érdekében ezen belül is meg kell bontani a szolgáltatás-nyújtást és -igénybevételt, külön sort kellett létrehozni azon ügyletek bevallására,
- amikor a teljesítés helyét az Áfa tv. 37. § (1) bekezdése, az általános szabályok alapján kell meghatározni (ennek az adatnak kell egyezőséget mutatnia az adott negyedévre/hónapra vonatkozó összesítő nyilatkozat adatával) és
- amikor nem ezen jogszabályhely, hanem a teljesítés helyét megállapító más szabály alapján lesz a szolgáltatás igénybevevője az adó fizetésére kötelezett.
c) El kell választani a harmadik országbeli adóalanytól igénybe vett szolgáltatás utáni adófizetési kötelezettséget a Közösségi adóalanytól igénybe vett szolgáltatástól. -
A 1065-01-03. számú lapon a részletező adatok között kell bevallani a közösségi adóalany és más nem adóalany jogi személy felé, az Áfa tv. területi hatályán kívül teljesített szolgáltatásnyújtások ellenértékét [a 37. § (1) bekezdés és más szabályok alapján megállapított teljesítési hely szerint].
-
Szintén a 1065-01-03. számú lapon új sor a harmadik országbeli adóalanyok felé, az Áfa tv. területi hatályán kívül teljesített szolgáltatásnyújtások ellenértéke.
-
Formai eltérés, hogy az adó elszámolása blokkban a 1065-01-03. számú lapon nem kell betűvel kiírni a befizetendő vagy visszaigényelhető adó összegét.
-
A 2009. július 1-től hatályos adómértékek (18%, 25%) nem külön lapon szerepelnek, beépültek a sorok közé.
-
Az alanyi adómentességet választó adóalanynak mind a közösségi kereskedelemmel kapcsolatos, mind a más egyéb tevékenysége okán teljesítendő bevallási kötelezettségét a 1065. számú bevalláson kell teljesítenie.
Új sorok a 1065. számú bevallásban:
17. sor Közösségi adóalanytól igénybe vett szolgáltatás utáni adófizetési kötelezettség az Áfa tv. 37. § (1) bekezdése alapján (25 %-os adómérték)
18. sor Közösségi adóalanytól igénybe vett szolgáltatás utáni egyéb adófizetési kötelezettség
26. sor Harmadik országbeli adóalanytól igénybe vett szolgáltatás utáni adófizetési kötelezettség (18 %-os, 25%-os adómérték)
88. sor Az Áfa tv. területi hatályán kívül, közösségi adóalany felé teljesített szolgáltatásnyújtások adó nélkül számított ellenértéke a 37. § (1) bekezdése alapján
89. sor Az Áfa tv. területi hatályán kívül, közösségi adóalany felé teljesített szolgáltatásnyújtások adó nélkül számított ellenértéke a 37. § (1) bekezdése kivételével
90. sor Harmadik országbeli adóalany felé, az Áfa tv. területi hatályán kívül teljesített szolgáltatásnyújtások ellenértéke
- Az Art 1. számú melléklet I/B/3/e) pontja alapján a közösségi adószámmal rendelkező, általános forgalmiadó-alanynak nem minősülő jogi személynek, a kizárólag adólevonásra nem jogosító tevékenységet folytató adóalanynak, az alanyi adómentességet választó adóalanynak, a kizárólag mezőgazdasági tevékenységet folytató, különleges jogállású adóalanynak, valamint az egyszerűsített vállalkozói adó alanyának (a továbbiakban: speciális adózói körbe tartozó adózók) havonta kell bevallást benyújtaniuk nem csak a közösségi termékbeszerzés, hanem a közösségi kereskedelemmel kapcsolatos egyéb ügylet utáni adófizetési kötelezettségükről. Ezt a bevallási kötelezettséget az alanyi adómentességet választó adóalanyoknak nem ezen a bevalláson, hanem a 1065. számú bevalláson kell bevallaniuk, továbbá a 1065. számú bevalláson kell az egyéb adófizetési kötelezettségükről is számot adniuk, valamint adólevonási jogukat is ezen bevalláson érvényesíthetik.
-
A 1086-01-es lap 10., 11. soraiban kell feltüntetni a közösségi adóalanytól igénybe vett szolgáltatás utáni adófizetési kötelezettséget és az adó alapjának összegét, az összesítő nyilatkozattal való egyezőség megteremtése érdekében az áfa tv. 37. § (1) bekezdés szerint megállapított teljesítési hely szerinti, illetve az ezen kívüli ügyletek szerinti bontásban.
-
Új sor a harmadik országbeli adóalanytól igénybe vett szolgáltatás utáni adófizetési kötelezettség.
-
A 0986. számú bevallástól eltérően a 1086. számú bevallásban nem százalékos bontásban, hanem egy sorban (13. sor) összevontan kell feltüntetni az áfa tv. 77. §-a alapján végzett bizonylat-korrekció miatti negatív tételt. A korábbi években hatályos adómértékű (12%, 15%, 20%, 25%) adófizetési kötelezettségre és levonási jogosultságra vonatkozó sorok nem részei a bevallásnak.
-
Új sor a közösségen belülre történő termékértékesítés ellenértéke.
-
A 1086-01-01. számú lapon a részletező adatok között kell feltünteti a közösségi adóalany felé az Áfa tv. területi hatályán kívül teljesített szolgáltatásnyújtás ellenértékét (18. 19. sorok az összesítő nyilatkozattal való egyezőség megteremtése érdekében az áfa tv. 37. § (1) bekezdés szerint megállapított teljesítési hely szerinti, illetve az ezen kívüli ügyletek szerinti bontásban). A 18. sorba írt ellenérték összegének meg kell egyeznie a 10A60. számú összesítő nyilatkozat adott negyedéves/havi adataival.
-
A 1086-01 számú lapon új sor a Közösségen belülre, nem adóalany részére történő új közlekedési eszköz értékesítése. (A 10A88. számú adatszolgáltatással való egyezőség biztosítása érdekében.)
Új sorok a 1086. számú bevallásban
10. sor Közösségi adóalanytól igénybe vett szolgáltatás utáni adófizetési kötelezettség az Áfa tv. 37. § (1) bekezdése alapján
11. sor Közösségi adóalanytól igénybe vett szolgáltatás utáni adófizetési kötelezettség az Áfa tv. 37. § (1) bekezdése kivételével
12. sor Harmadik országbeli adóalanytól igénybe vett szolgáltatás utáni adófizetési kötelezettség
13. sor Az áfa tv. 77. §-a alapján végzett bizonylat-korrekció miatti negatív tétel
15. sor Közösségen belülre történő termékértékesítés
18. sor Közösségi adóalany felé az Áfa tv. területi hatályán kívül teljesített szolgáltatásnyújtás ellenértéke az Áfa tv. 37. § (1) bekezdése alapján
19. sor Közösségi adóalany felé az Áfa tv. területi hatályán kívül teljesített szolgáltatásnyújtás ellenértéke az Áfa tv. 37. § (1) bekezdése kivételével
20. sor Közösségen belülre, nem adóalany részére történő új közlekedési eszköz értékesítése
-
Az Art. 8. számú melléklet 4/C. pontja alapján az összesítő nyilatkozatot elektronikusan kell az adózóknak benyújtaniuk. Ennek megfelelően az aláírásra, hitelesítésre, meghatalmazásra vonatkozó blokk nem része az összesítő nyilatkozat főlapjának.
-
Változott a benyújtás gyakorisága. Főszabályként a havi bevallóknak havonta, a negyedéves bevallóknak negyedévente kell az összesítő nyilatkozatot a közösségi kereskedelemmel kapcsolatos ügyleteikről benyújtaniuk. Az összesítő nyilatkozat főlapjának (B) blokkjában kell jelölni a nyilatkozat gyakoriságát, mely lehet havi, negyedéves negyedévesről havira áttérés vagy haviról negyedévesre áttérés.
Áttérési szabályok
2.1 Negyedévesről havira
Adott negyedévben vizsgálva, ha az adóalany meghatározott közösségi termékértékesítése meghaladja a 100 000 eurót, akkor azzal a hónappal le kell zárni a negyedéves összesítő nyilatkozatot, amely hónapban az értékhatárt elérte. A következő hónaptól havi összesítő nyilatkozatokat kell benyújtania az adózónak.
2.2 Haviról negyedévesre
Négy naptári negyedévet követően - ha az adózó nem havi bevalló - a havira váltástól ezen intervallum végéig vizsgálva, ha nem érte el a 100 000 eurót a meghatározott közösségi értékesítése az egyik negyedévben sem, akkor haviról negyedéves nyilatkozatra kell visszaváltania a követő negyedév első napjától. (A 2.2 pontban foglalt eset értelemszerűen csak 2011-ben a 11A60 számú nyilatkozaton valósulhat meg.) -
A speciális adózói körbe tartozó adózóknak, a közösségi kereskedelemmel kapcsolatos ügyletről az összesítő nyilatkozatot havonta, az ügylet teljesítését követő hó 20. napjáig kell benyújtaniuk.
-
Ha a 2009. év bármely naptári negyedévében a közösségi adószámmal rendelkező általános forgalmiadó-alany az Áfa tv 89. §-ának (1) és (4) bekezdésében meghatározott termékértékesítés, valamint a 91. §-ának (2) bekezdése szerinti termékértékesítésnek megfelelő termékértékesítésének a tárgynegyedévre vonatkozó, általános forgalmi adó nélkül számított összesített ellenértéke meghaladja a 100 000 eurónak megfelelő pénzösszeget, az adózónak a 2010. évben havi gyakorisággal kell az összesítő nyilatkozatot benyújtania.
-
A 2010. január 1-től hatályos szabályok szerint az összesítő nyilatkozatot már nemcsak a közösségi termékértékesítésről és termékbeszerzésről, hanem a közösségi kereskedelemmel kapcsolatos egyéb ügyletekről is, így a szolgáltatásnyújtásról, -igénybevételről is be kell benyújtani. Emiatt a 10A60 számú Összesítő nyilatkozat a Közösségen belüli termékértékesítés, a Közösségen belüli termékbeszerzés lapokon túlmenően kiegészült a Közösségen belüli szolgáltatásnyújtással és a Közösségen belüli szolgáltatás igénybevétellel kapcsolatos adatok feltüntetésére szolgáló lapokkal.
|
Kinek |
Miről |
Melyik nyomtatványon |
|
|
|
|
|
|
|
(csak a levonható adó körében) |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
(1065. bevalláson az alanyi adómentességet választó adóalany) és
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|


























