Egyre gyakoribb azon adózói gyakorlat, amely szerint az egyébként számítógéppel
előállított számlát kizárólag elektronikus úton küldik meg a vevő felé.
Ugyanakkor a számítógéppel kiállított számla papír alapú előállításától eltekinteni semmilyen
esetben nem lehet.
A számla, egyszerűsített számla és nyugta adóigazgatási azonosításáról, valamint
a nyugta adását biztosító pénztárgép és taxaméter alkalmazásáról 24/1995. (XI.
22.) PM rendelet (továbbiakban: Rendelet) 1. §-a alapján számlát papíralapon és
elektronikus úton lehet kibocsátani.
A papíralapú számlát nyomtatványt értékesítőtől vásárolt számlatömbben szereplő
bizonylat kézzel vagy nyomdai úton történő kitöltésével, vagy egyébként – a Rendelet
arra vonatkozó szabályai szerint – számítógéppel lehet kiállítani.
A Rendelet 1. § (6) bekezdés b) pontja úgy rendelkezik, hogy számítógéppel előállított
számla az, amelynek szigorú számadás alá vonása megvalósul oly módon, hogy a program
– beleértve az alaki hibás, vagy tartalmilag rontott, illetve megsemmisült vagy
elveszett számla esetét is – kihagyás és ismétlés nélkül biztosítja a sorszámozást,
és a másolatok alapján a hiánytalan elszámolás biztosított. Ez utóbbi feltétel teljesüléséhez a számla összes példányának egymás utáni nyomtatással történő előállítása esetében a gépi programnak biztosítania
kell a példányok sorszámozását, több példányos összeszerelt, előnyomás nélküli számla esetén pedig fel kell
tüntetnie azt, hogy a számla hány példányban készült.
A Rendeletnek a számítógéppel előállított számlára vonatkozó – idézett – szabályozásából
következik, hogy a számítógéppel előállított számlának minden példányát papír
alapon ki kell nyomtatni.
Ezen túlmenően a papír alapon előállított számlának elemi és fogalmi feltétele,
hogy a fizikai valóságban, papír alapon realizálódjék.
Mindezek alapján jelenleg nincsen jogszabályi lehetőség arra, hogy a számítógéppel
előállított számla a vevő részére pusztán elektronikus formában kerüljön továbbításra,
azt a vevő felé papír alapú formában kell eljuttatni.
A fentiekből következik, hogy a számítógéppel előállított, de nem a vonatkozó
jogszabályi feltételek szerint nyomtatott, továbbított számlák adóigazgatási azonosításra
nem alkalmasak, így azokra nézve adólevonási jog nem gyakorolható.
Ettől függetlenül természetesen elektronikus úton előállított számla kibocsátására
egyebekben az erre vonatkozó jogszabályi rendelkezések figyelembevételével lehetőség
van.
(PM Forgalmi Adók, Vám és Jövedéki Főosztály 14.929/3/2006. – APEH Adójogi Főosztály
8990384454)